A tavon az alkonyi bíbor szőve már.
A fenyvesben fajd zokog. Zengve sírdogál.
Faodúba bújt bele, zokog a rigó.
Csak magam nem sírok. A lelkem ragyogó.
Érzem, jössz ma este kanyargós utakon
friss kévékre ülni a szomszéd asztagon.
Csókollak a mámorig, elhervasztalak.
Boldogot nem bántanak a pletykaszavak.
Cirógatlak, mígnem a fátylad leszeded,
s viszlek a bokorba, míg virrad, részeget.
Csak zengjen a fajd dala, zokogjon nagyon!
Boldog bánat is van a bíbor hajnalon.
JÁNOSY ISTVÁN
