A színek alapjai
A fény nem más, mint egy elektromágneses sugárzás. Ennek a sugárzásnak egy meghatározott spektrumát képes a szemünk érzékelni, ezt nevezzük látható fénynek. Ez az intervallum személyenként változó, de kb. 400-700 nm hullámhosszúságú tartomány tartozik ide. A színérzetünk három összetevőre bontható:
· színezet, árnyalat: függ attól, hogy milyen hullámhosszú színt érzékelünk.
· telítettség: értéke attól függ az adott színben mennyi a fehér. (Minél kevesebb annál telítettebb a szín.)
· világosság: a szín helyét határozza meg a fekete (0%) és a fehér (100%) között, ami a fekete szín mennyiségétől függ.
A szín tónusértékéről vagy valőrjéről akkor beszélünk, ha meg akarjuk határozni világosságának vagy sötétségének fokát. A szín tónusát jelöljük tehát vele.
A fehér négyzet fekete alapon nagyobbnak hat, mint egy vele azonos nagyságú fekete négyzet fehér alapon. A fehér kisugárzik, túlsugárzik önnön határain, a fekete szín összehúzza a formát.
Minden színtannak az alapja a színek meghatározása. Legfontosabb az alapszínek meghatározása, melyek a piros, sárga és kék. Az alapszínek keveredéséből kapott színek a másodlagos színek a narancs, zöld és lila. A zöld és lila közötti színek a hideg színek, míg a piros és narancs közöttiek a meleg színek. Az egy kompozícióban használt színek általános palettáját színsémának nevezzük.
A színkörön egymással szemben elhelyezkedő színeket komplementereknek, azaz kiegészítő színeknek hívjuk.
Ha két komplementer színt összekeverünk mindig szürkét kapunk.
A szín karakterén a színnek a színkörben vagy színgömbben elfoglalt helyzetét vagy helyét értjük. A tiszta, töretlen színeknek és minden más színnel való összes lehetséges keveréküknek egyértelmű színkarakterük van.
A színkeverés két elterjedt módszere az additív (RGB) és a szubsztraktív (YMC) színkeverés.
Az additív színkeverés során a keverékszín monokróm fényforrások fényének egymásra vetítésével áll elő. Alapszínei a vörös (red – R), zöld (green – G) és a kék (blue – B). Általában ezt a módszer a képernyőn megjelenített színeknél használatos.
Vannak színek, melyek a fehér fény spektrumában nem szerepelnek, így a szubsztraktív színkeverés során ezen színek valamely szín kivonásával állíthatók elő. Alapszínei a sárga (yellow – Y), bíbor (magenta – M) és a cián (cyan – C). Szokás hozzáadni még feketét is a telítettség növelése érdekében. Általában a nyomdaiparban használatos. Mivel a két keverési mód nem ugyanazokat az árnyalatokat eredményezi, gyakran előfordul, hogy mást látunk a képernyőn és mást nyomtatáskor Az additív és kivonó színek komplementer színek. Bármely színrendszer 2-2 alapszínét összekeverve a másik rendszer egyik alapszínét kapjuk.
Generatív alapszínek: amelyekbõl fizikai vagy pszichológiai úton a színek széles sorozatát lehet létrehozni, ezek a kék, a vörös és a zöld.
Elemi alapszínek: alapvetõ tiszta színek, amelyekre a látóérzék építi fel perceptuálisan a maga színösszeállításainak szervezetét, ezek a sárga, a kék és a vörös.
A generatív alapszíneket az additív vagy összeadó színkeverésnél (ahogy a fény keveredik pl. projektor) értjük, míg az elemi alapszíneket a szubtraktív vagy kivonó színkeverésnél (ahogy a festék színeit kapjuk).
Tipográfiai színrendszerezés - Megkülönböztetjük a színek fizikai megjelenését és hangulati hatását.
Fizikai megjelenés szerint a színek lehetnek:
- többirányú (tarka szín)
- egyirányú (fehér és fekete)
- telített (egy adott szín tökéletes képviselõje)
- derített (a telítet szín fehérrel világosítva)
- tompított (a szín feketével való sötétítése)
- (a szín szürkítése)
- tiszta (sárga, vörös, kék)
- tört (két tarka szín keveredésébõl keletkezõ harmadik szín)
- másodlagos színek valamely két tiszta szín keveredésébõl létrejövõ színek (narancs, zöld, viola)
Hangulati hatás - A tiszta, a másodlagos és a három nem tarka szín (fehér, fekete, szürke) alkotják a kilenc fõszínt. Ezek harmonikus kombinációba léphetnek egymással.
Hangulati hatás szerint megkülönböztetünk hideg, meleg és semleges színeket.
Meleg színek általában a vörös és árnyalatai (pl. narancs, barna stb.).
Hideg színek általában a kék és árnyalatai.
A semleges színek pedig a meleg és a hideg határán helyezkednek el (leginkább szürke és árnyalatai).
Általában azt mondhatjuk, hogy a sárgával való keveréssel melegebb, kékkel való keveréssel hidegebb színt kapunk.
A meleg színekkel festett részletek érezhetően közelebb kerülnek hozzánk, míg a hideg színekkel festettek hátrébb húzódtak.
3 féle szempontból közelíthetjük meg a színek esztétikáját:
- érzéki, optikai (impresszív)
- pszichikai (expresszív) és
- intellektuális – szimbolikus (konstruktív) módon.
Pl.: Kínában a sárga szín kizárólag a császárt illette meg, az Ég fiát. A sárga a legmélyebb bölcsesség, a legteljesebb megvilágosodás jelképe volt. A gyászoló kínaiak fehérbe öltöztek, jeléül annak, hogy elkísérik a megboldogultat a tisztaság és fény országába.
A színek harmóniája:
Két vagy több szín akkor harmonikus, ha keverékükből semleges szürke jön létre.
A másképpen csoportosított színek, amelyeknek keverékéből nem keletkezik szürke, minden esetben expresszív vagy diszharmonikus jellegűek. Feldúlják, felzaklatják az embert, mert egyoldalú hangsúllyal használják fel valamennyi színt. Kikeverhető az ilyen szürke feketéből és fehérből, vagy két komplementer színből és fehérből, vagy több színből is, ha bennük a három alapszín, a sárga, a vörös és a kék megfelelő keverési arányban fordul elő. Egy komplementer színpárban ugyanis mindhárom alapszín jelen van:
Pl.: vörös + zöld = vörös + (sárga + kék)
