A színkompozíció elkészítése tehát nem más, mint az egymáshoz illő színek, s azok árnyalatának, illetve telítettségének kiválasztása. Ugyanaz a szín világosabbnak tűnik, ha a környezete egyre sötétedik. Pl.: a piros teltebbnek, erősebbnek látszik, amikor fehér alapon látjuk. A különböző színű környezet miatt úgy érzékeljük, mintha változna a piros intenzitása. A zöld természetes fényben sárgászöldnek látszik, kékesnek, amikor árnyékban van, alkonyatkor pedig fokozatosan feketévé válik. A piros, a narancsszín és a sárga árnyalatai olyan színek, melyek közelebbinek tűnnek, a zöld, a kék és a lila árnyalatai pedig az ellenkező csoporthoz tartoznak.
A hét színkontraszt
1. Magábanvaló színkontraszt
2. Fény – árnyék kontraszt
3. Hideg – meleg kontraszt
4. Komplementer kontraszt
5. Szimultán – kontraszt
6. Minőségi kontraszt
7. Mennyiségi kontraszt
1. Magábanvaló színkontraszt
Előállításához a színeket tisztán, a legteljesebb világítóerejükben használjuk fel. Amint a legerőteljesebb fény – árnyék kontrasztot a fekete – fehér fejezi ki, úgy jön létre a sárgából, vörösből és kékből a legnagyobb kifejező erejű magábanvaló színkontraszt. Előállításához legalább három, egymástól határozottan elütő színre van szükség. Hatásuk mindig tarka, harsogó, erőteljes és határozott. A magábanvaló színkontraszt hatásának ereje egyre csökken, amint a választott színek távolodnak a három első rendbeli színektől.
A magábanvaló színkontraszt sokféle új kifejezési minőséget ölthet, ha a világos – sötét értékeken módosítunk.
Elcsúsztathatjuk ezen kívül a színek mennyiségi arányait is. A témától és a művész szubjektív ízlésétől függ, hogy a fekete és fehér színeket mennyiségileg nagyobb vagy kisebb, de fontos felületekként bevonja – e a mű színegyüttesébe. A fehér gyöngíti a színek világító erejét, és elsötétíti őket, a fekete viszont növeli világító erejüket, s hatására a színek világosabbnak hatnak.
2. Fény – árnyék kontraszt
A legfeketébb színtónus valószínűleg a fekete bársony, a legtisztább fehér a baritszulfát. Egyetlen maximális fekete és egyetlen maximális fehér létezik, de a kettő közt hallatlanul sok a világos – és sötétszürke tónus.
A semleges szürke karakter nélküli, közömbös nemszín, ezért könnyen befolyásolható tónus – és színkontrasztokkal. Semleges nem – szín állapotából a szürkét bármely tetszőleges szín átváltoztathatja szimultán módon, s ilyenkor a szürkét izgalomba hozó színnek törvényszerűen megfelelő komplementer szín hatását kelti.
Karaktert és életet csak a szomszéd színek lehelnek belé, a szürke pedig gyöngíti erejüket, megszelídíti őket. Semleges közvetítőként rikító színbeli ellentéteket hidalhat át, mivel erejüket kiszívja, maga pedig megelevenedik tőlük, mint a vámpír.
A szürke kikeverhető feketéből és fehérből vagy sárgából, vörösből, kékből és fehérből, vagy bármely komplementer színpárból. Az egyforma világossági vagy sötétségi fok rokonítja egymással a színeket.
Ha semleges színek vannak jelen egy kompozícióban, s ugyanolyan világosságú tarka színekkel határosak, elveszítik semleges karakterüket. Hogy a semleges színek megőrizhessék elvont jellegüket, a tarka színeknek másféle világossági fokúaknak kell lenniük.
Ha egy színkompozícióban a szürkét festőileg színes komponensként akarjuk alkalmazni, a szürke tónusnak és a tarka színtónusnak egyforma világos – sötét értékkel kell rendelkeznie. A 12 szürke tónusfokozatnál megállapíthatjuk, hogy a tiszta sárga a harmadik, a narancs az ötödiknek, a vörös a hatodik, a kék a nyolcadik, az ibolya a tizedik szürke tónusfokozattal fekszik egy magasságban.
Nagy jelentősége van annak a megállapításnak, hogy a telített világító színeknek különböző világossági értékük van. Pl.: A telített, karakteres kék nagyon sötét, és a világoskékek hatása jellegtelen, világító erejük nincsen. Ha azt akarja, hogy a fő kifejezést egy telített sárga szín hordozza, a kompozíciónak általában világos összhatást kell öltenie. A telített, világító vörös vagy kék viszont sötét összhatást kíván.
Rembrandt képein a ragyogó vörösek csak azért oly sugárzóak és karkteresek, mert még sötétebb tónusok kontrasztjai vannak mellettük.
Textiltervezés: Alapszabály, hogy minden egyes forma valamennyi színvarióciójában ugyanaz a kontraszthatás érvényesüljön.
A vörös, a narancs és a sárga csökkenő fényben sötétebbnek hat, a kék meg a zöld viszont világosabbnak. A festő, ha fekete vagy fehér tartalmú vörösről beszél, tört vagy elhomályosult színre gondol.
A fény – árnyék kontrasztban megfestett kép két, három vagy négy fő tónusértékben épülhet fel. A festő ilyenkor két, három vagy négy „síkról” beszél. Az egyes síkokon belül mutatkozhat apró tónusértékbeli különbségek, de ettől még a fő tónuscsoportok közötti különbségeket meg kell tartani. A síkok többnyire a következőképpen oszlanak meg: előtér, középtérés háttér. Ez azonban nem jelenti azt, mintha a főalakoknak mindig az elülső síkban kellene elhelyezkedniük. Lehet az előtér teljesen üres, a fő esemény ilyenkor például a középtérben játszódhat le.
3. Hideg – meleg kontraszt
A színkörre pillantva kiderül, hogy a legvilágosabb szín a sárga, a legsötétebb pedig az ibolya, a legerősebb világos – sötét kontraszt tehát e két szín között feszül. A sárga – vörös tengelyre derékszögben áll a vörösesnarancsot (legmelegebb szín) és a kékeszöldet, (leghidegebb szín) a hideg – meleg kontraszt két pólusát összekötő tengely.
A sárga, a sárgásnarancs, narancs, vörösesnarancs, vörös és vörösesibolya színeket általában meleg, a sárgászöld, zöld, kékeszöld, kék, kékesibolya és ibolya színeket hideg színeknek nevezik.
A hideg és meleg színek karakterét definiálhatjuk még másképpen is:
Hideg – Meleg
Árnyas – Napos
Megnyugtató – Izgató
Légies – Földi
Távoli – Közeli
Könnyű – Nehéz
Nedves – Száraz
A festészetben a perspektivikus és plasztikus hatáskeltés fontos eszköze ez a kontraszt. Ha valamilyen kompozíciót egy meghatározott kontraszt szerint, tiszta stílusban akarunk kidolgozni, akkor az összes többi kontrasztot visszafogottan, csak mellékkontrasztként vagy egyáltalán nem szabad alkalmaznunk.
A színkarakterek módosulásának nem szabad túlterjednie a tizenkét osztatú színkör négy szomszédos színén.
Ha a két poláris ellentétet, tehát a hideg és meleg legteljesebb erejét akarjuk elérni, akkor a kékeszöldtől kezdve a kéken, a kékesibolyán az ibolyán a vörösesibolyán és vörösön át a vörösesnarancsig tart. A sárgától a vörösesnarancsig vezető hideg – meleg kromatikus sor csak akkor felel meg céljainknak, ha a felhasznált színek mind ugyanolyan világosak, mint a sárga, egyébként fény – árnyék kontraszt keletkezne.
4. Komplementer kontraszt
Valamennyi komplementer színpárnak megvan a maga különlegessége is:
A sárga – ibolya színállás Pl.: nemcsak a komplementer – kontrasztot tartalmazza, hanem erőteljes világos – sötét kontrasztot is.
A vörösesnarancs – kékeszöld színpár komplementer, de benne mutatkozik meg a hideg – meleg kontraszt legnagyobb ereje is.
Sok komplementer – kontrasztban festett képen az egymással komplementer kontraszthatásba lépő színeken kívül ezek keverékszíneiből is láthatunk, amelyek közvetítő és kiegyenlítő funkciót töltenek be. Ezek ugyanis mindkét tiszta színnel rokonságban állnak s így egyetlen családdá egyesítik őket. Sőt a keverékszínek gyakran nagyobb tömegben szerepelnek, mint a tiszta színek.
5. Szimultán kontraszt
Szimultán kontrasztnak a következő jelenséget nevezzük: szemünk valamely adott szín meglátásával egyidejűleg, tehát szimultán módon megköveteli a komplementer színt, s öntevékenyen létrehozza, ha az nincs jelen.
A szimultán hatást nemcsak a szürke és valamely tiszta szín közötti feszültség hozhatja létre, hanem két tiszta szín is, ha nem pontosan komplementerek.
Mindkét szín megkísérli a másikat a maga komplementerévé kényszeríteni, ezáltal többnyire elveszítik reális, tényleges karakterüket, s új hatásokban ragyognak fel. A legmagasabb feszültségű, dinamikus izgalom hatását keltik! Stabilitásuk megrendül, váltakozva vibrálnak.
Példák a szimultán hatásra:
- A vörös alapra szőtt fekete csík nem feketének, hanem zöldnek hatott, s ezáltal az anyag nyugtalanná vált, vibrálni kezdett. Ha a szövő a szürkésfekete fonal helyett barnás feketével dolgozik, megakadályozta volna a szimultán hatást.
- A szimultán kontraszthatás elkerülésének van másik módja is: különböző világossági fokozatokban kell felhasználni a veszélyeztetett színeket. Az erőteljes sötét – világos kontraszt gátolja a szimultán átalakulás létrejöttét.
- Szimultán hatások jöhetnek létre tiszta színek között akkor is, ha a komplementer szín helyett egy szomszédos tőle jobbra vagy balra fekvő színt használunk fel.
6. Minőségi kontraszt
A szín minőségének fogalma a színek tisztasági vagy telítettségi fokát jelenti. Minőségi kontrasztnak a telített, ragyogó színek és a tompa, tört színek közötti ellentétet nevezzük.
Négy különböző módon lehet a színeket tompítani vagy megtörni:
- Meg lehet törni egy tiszta színt fehérrel. A szín karaktere ezáltal valamivel hidegebbé válik. (A telített, sötét ibolyaszínben van valami fenyegető, a fehérrel megvilágított ibolya , a lila viszont kedves és mintha belülről örvendezne)
- Meg lehet törni egy színt feketével. Általában véve a fekete megfosztja a színeket világító jellegüktől.
- Meg lehet törni a telített színt akkor is, ha fehéret és feketét keverünk hozzá. Mihelyt egy telített színhez szürkét keverünk, vele azonos világosságú, nála sötétebb vagy pedig világosabb színeket kapunk, de mindenképpen tompábbakat, mint az illető tiszta szín volt.
- Megtörhetjük a tiszta színeket úgy is, hogy a nekik megfelelő komplementer színeket keverjük hozzájuk.
Ha a két komplementer színből adódó tört színek különböző tónusfokozatait fehérrel megvilágosítjuk, különleges színkeverékeket nyerünk. Ha egy keverékben mindhárom alapszín előfordul, a keverékszín megtört, tompa karaktert ölt és a három szín tömegviszonyai szerint sárgának, vöröses – vagy kékesszürkének illetve feketének hat. A három első rendbeli színnel valamennyi színtörési fokozatot elérhetjük. Ugyanez érvényes a három második rendbeli színre, és bármilyen színek kombinációira is, azzal a feltétellel, hogy az összkeverékben jelen van a sárga, a vörös meg a kék.
Ha egy kompozícióban a tiszta minőségi kontrasztot akarjuk érvényesíteni, bármiféle más kontraszt nélkül, akkor a tompa színt a világító színből kell kikevernünk. Pl.: világító vörösnek kell állnia a tompa vörösben, világító kéknek a tompa kékben. Nem fordulhat elő, tehát világító vörös tompa kékben vagy világító zöld tompa vörösben. Ha nem így járnánk el, akkor másféle kontrasztok, például a hideg – meleg kontraszt túlharsognák a minőségi kontraszt hatását.
7. Mennyiségi kontraszt
A mennyiségi kontraszt két vagy több színfolt méretviszonyaira vonatkozik. A "sok és kevés", a "nagy és kicsiny" ellentéte ez. Egy szín hatóerejét két tényező határozza meg. Az első a világítóerő, a második a folt nagysága.
Sárga : narancs : vörös : ibolya : kék : zöld
9 : 8 : 6 : 3 : 4 : 6
A komplementer színpárok értékei:
Sárga : ibolya = 9 : 3 = 3 : 1 = 3/4 : 1/4
Narancs : kék = 8 :4 = 2 : 1 = 2/3 : 1/3
Vörös : zöld = 6 : 6 = 1 : 1 = 1/2 : 1/2
Ha ezen fényértékek alapján kívánunk harmonikus felületnagyságokat kialakítani, a fényértékek számait reciprok módon kell alkalmaznunk. A háromszor erősebb sárgának tehát harmadrésznyi területet kell elfoglalnia, mint a vele komplementer ibolyaszínnek.
Az első rendbeli és második rendbeli színek harmonikus méretarányai a következők:
Sárga : narancs : vörös : ibolya : kék : zöld
3 : 4 : 6 : 9 : 8 : 6
vagy
sárga : narancs = 3 : 4
sárga : vörös = 3 : 6
sárga : ibolya = 3 : 9
sárga : kék = 3 : 8
sárga : vörös : kék = 3 : 6 : 8
narancs : ibolya : zöld = 4 : 9 : 6
Hasonló módon hozhatjuk egymással kapcsolatba az összes többi színt is. A tömegviszonyok csupán akkor érvényesek, ha valamennyi színt legnagyobb világítóerejében használjuk fel. Mihelyt ezen a világítóerőn változtatunk, változnak a nekik megfelelő felületnagyságok is. Kiderül tehát, hogy e két tényező, a világítóerő és a felületnagyság, a lehető legszorosabban összefügg.
Ha a harmonikustól eltérő tömegviszonyokat alkalmazunk, expresszív hatást érünk el. A kisebbségbe szorult szín, amely erősebben világít, mint egyébként ha harmonikus mennyiségben van jelen.
Ha egy világos - sötét kompozícióban nagy sötét felülettel kicsi világos felület áll kontrasztban, a kép ezzel az ellentéttel tágabb és mélyebb jelentést kaphat.
Forrás: Johannes Itten: A színek muvészete /Göncöl kiadó/
Vannak színek, melyek a fehér fény spektrumában nem szerepelnek, így a szubsztraktív színkeverés során ezen színek valamely szín kivonásával állíthatók elő. Alapszínei a sárga (yellow – Y), bíbor (magenta – M) és a cián (cyan – C). Szokás hozzáadni még feketét is a telítettség növelése érdekében. Általában a nyomdaiparban használatos. Mivel a két keverési mód nem ugyanazokat az árnyalatokat eredményezi, gyakran előfordul, hogy mást látunk a képernyőn és mást nyomtatáskor Az additív és kivonó színek komplementer színek. Bármely színrendszer 2-2 alapszínét összekeverve a másik rendszer egyik alapszínét kapjuk.
